A fedőréteg vastagságának meghatározására szolgáló módszerek elsősorban a következő helyzeteket tartalmazzák:
Általánosságban elmondható, hogy a takarmányréteg vastagságát a talajtól a talajréteg tetejéig tartó távolság szerint kell meghatározni, és az 500 m/s -nál nagyobb nyírási hullámsebesség. Ez a leggyakrabban használt módszer, és a legtöbb esetben alkalmazható.
Ha a talaj alatt 5 méteres talajréteg van, amelynek nyírási hullámsebessége meghaladja a talajrétegek nyírási hullámsebességének 2,5 -szerese, és ennek a rétegnek a nyírási hullámsebessége, valamint az alapjául szolgáló kőzet és talaj nem kevesebb, mint 400 m/s, akkor a fedőréteg vastagságát a talajréteg tetejére való távolságtól való távolság szerint lehet meghatározni. Ez a helyzet alkalmazható egy keményebb talajréteg jelenlétére, egy bizonyos mélységben a talaj alatt.
Az izolált kőzeteket és lencséket, amelyek nyírási hullámsebessége meghaladja az 500 m/s -ot, a környező talajrétegnek kell tekinteni. Ez azt jelenti, hogy ezen speciális geológiai körülmények között a fedőréteg vastagságának kiszámításának figyelembe kell vennie ezen speciális geológiai testületek létezését.
A talajrétegben lévő vulkáni kőzet kemény rétegét merev testnek kell tekinteni, és vastagságát le kell vonni a burkolat rétegéből. Ennek célja, hogy pontosabban tükrözze a tényleges geológiai feltételeket, és elkerülje a fedezetréteg vastagságának túlbecslését a számításban.
A fedőréteg vastagságának meghatározása a felülettől a földalatti alapkőzet felületének távolsága. A földalatti alapkőzettől vagy a kemény talajrétegtől az 500 m/s -nál nagyobb nyírási hullámsebességgel a talajfelületig "fedőréteg vastagságának" nevezzük.
A fenti módszer révén a takarmányréteg vastagságát pontosan meg lehet határozni, ezáltal fontos geológiai paramétereket biztosítva az épülettervezéshez és a szeizmikus tervezéshez.
